Az 52 éves férfi többféleképpen is lopott és kísérelt meg lopást 2021 tavasza és nyara között. Az egyik konkrét eset szerint a férfi 2021 márciusában egy VIII. kerületi templomba tévedt ... ...
Az orosz elnök múlt heti beiktatása óta Peking az első külföldi úticélja, ami egyértelműen jelzi, hogy Moszkva fő partnerévé immár Peking vált. Mit változtatott meg a háború és mennyire ... ...
Vélhetőleg Robert Kalinák irányítja majd Szlovákiát. A szlovák törvényi előírások szerint a miniszterelnöknek személyesen kell megbíznia a helyettesét, ám, hogy erre mikor és hogyan ... ...
Még nem kaptak lendületre az európai piacok, de az olaj ára már megindult felfelé. Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A londoni FTSE-100 index 0,22 százalék ... ...
Ha ezt elkerülné, tájékozódjon, váltsa meg a jegyét elővételbe. A MÁV és a Volánbusz is azt kéri, hogy indulás előtt tájékozódjanak az ünnepnapi közlekedési rendről. Érdemes elővételben ... ...
Enyhe plusszal indult a kereskedés csütörtökön. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,23 pontos emelkedéssel, 68 674,07 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez ... ...
Készítse el saját hírfolyamát
Készen áll, hogy kipróbálja?
Indítson egy 14 napos próbaverziót, ehhez nincs szüksége bankártyára.